A németek végre rájöttek: Magyarországnak az első pillanattól kezdve igaza volt

2025. február 27. 09:59

A magyar kormány már évekkel ezelőtt felhívta a figyelmet arra, hogy a civil szervezetek miként próbálnak beleszólni a választásokba, és ezt immár egyre többen ismerik fel Nyugat-Európában is.

2025. február 27. 09:59

A német kereszténydemokraták szinte rögtön az országos választásokon aratott győzelmük után egy igen éles hangvételű parlamenti kérdéssorozatban vették célba a nem „politikailag semleges” magatartást tanúsító civil szervezetek állami támogatását – írja az Euractiv.

A kérdéssor azzal kezdődik, hogy a német szövetségi kormány által támogatott nonprofit szervezetek teljes listáját követelik, majd ezt követi a konkrét szervezetekre vonatkozó több száz kérdés

– teszi hozzá a lap.

Sven Giegold volt zöldpárti EP-képviselő és a zöldek vezette gazdasági minisztérium volt államtitkára az X-en azt írta, a kérdések célja „a civil társadalom profilaktikus elhallgattatása”.

Ezt is ajánljuk a témában

Nyitókép: AFP/Ina Fassbender

***

A cikket Magyarország megújult médiafigyelője, az OBSERVER szemlézte a mandiner.hu számára.

 

Összesen 21 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Dixtroy
2025. február 28. 13:28
"robogo72 2025. február 27. 16:32 • Szerkesztve .. még nem létező jobbos médiát létre kellet[t] hozniuk .. [a] Hír TV 2003-ban ezért jött létre .. A médiájuk súlyát tovább növelve sikerül azóta is nyerniük." Ha nincsen 2006, a Hírtv marad az ismeretlenségben, mint az echo. Maga a nagyeszű kern propagálta a hetihetesben, hogy megnézzük a tévében a híreket, aztán a "másik tévében" megnézzük, hogy mi történik az utcán valójában. Ez gondolom ilyen irónia volt, csakhogy ezzel az egy mondattal be is állította a hitelességi értékeket: a saját hírszolgálatunk hazudik. Kernnek ezt még benyelték, de Hajóst már meglincselték érte a műsor ávósai. Azért az nagyon unikális pillanat, hogy a komcsi főember után a komcsi kisember szerepében díszelgő színész is kimondja, hogy hazugság az egész, a másik oldal a hiteles! Egy olyan népnek, aki még rendelkezik a majd harmincéves reflexekkel a komcsi duplabeszél értelmezéséhez! Itt nagyon sok minden talált szerencsésen egymásra.
Dixtroy
2025. február 28. 13:17
"a német szövetségi kormány által támogatott nonprofit szervezetek teljes listáját követelik" Mindig tűnődtem rajta, hogy ki ad pénzt erre, hogy ilyen buzeráns szarságokkal idegesítsék az embereket, és mégis miféle megtérülést vár a befektetésétől az illető, erre kiderül, hogy ezt az egészet mi fizetjük magunknak! Ha nem is közvetlenül az adónkból, de az országnak járó pénzekből mindenképpen! És ha meg mered kérdezni, hogy mennyi a hány, akkor te az egész civil társadalom (akármi is legyen az) ellensége vagy, el akarod lehetetleníteni! Ha mondjuk ennyire egyszerű, akkor hamarabb el kellett volna kezdeni a kérdezősködést..
gekk
2025. február 27. 19:24
Milyen ügyes a csicskamédia, új lapon megnyitott szemlézésen nincs látható hszólás. Ügyes. Fidkányos. Orbitos. Szánalmas.....
robogo72
2025. február 27. 16:32 Szerkesztve
Ez a harmadik választás a németeknél amit jobban figyelek. Az itthoni jobbos sajtó kommentárjai és véleménye ellenére mindháromszor a ződkomcsibuzi banda nyert. A FIDESZ a 2002-es fiaskóból gyorsan tanult: az akkor még nem létező jobbos médiát létre kellet hozniuk. Az akkor még cimbi Simicska nevével fémjelzett Hír TV 2003-ban ezért jött létre. Ez kevésnek bizonyult 2006-ban, de a baromarcú Feltó besegített, így kerültek kormányra ismét 2010-ben. A médiájuk súlyát tovább növelve sikerül azóta is nyerniük. Németországban ilyesmiről szó sincs. Az ottani vörös propaganda 1945-től kezdve máig mossa az agyakat.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!